"To Err is Divine "

a Tranzit glória angol kiadása, Counterpoint, New York, 2004

Egy kis magyar fürdőváros gimnáziumának nyugdíj előtt álló irodalom szakos tanárnője egy este, fürdés után különös, kézzel fogható fényjelenséget észlel feje körül. Glóriája van, olyan, amilyent szentképeken látni. A dolog azért is furcsa, mert a tanárnő ateista. A kommunizmus felé igyekvő szocialista korban volt egyetemista és kezdte pályáját, amikor az ifjúság szabad idejében köteles volt önként világnézeti klubokba tömörülni, s azzal lehetett karrierépítő jó pontokat szerezni, ha zavarba tudtak hozni egy-egy teológust olyan kérdésekkel, mint „Volt-e Szűz Máriának menstruációja a szeplőtelen fogantatás után?” Templomba soha nem járt, a Bibliát is csak irodalmi műként ismeri, azon a szinten, ahogy a tananyag megköveteli.
A glória, amit hasztalan próbál mindenféle eszközökkel eltávolítani, nem csak az alvásban zavarja (nyomja a fejét és nehéz megszoknia az örök világosságot), de nagy lelki problémákat okoz. Úgy gondolja, az emberek először ki fogják nevetni, mint ateista szentet, majd irigységükben meg fogják utálni. Mivel minden fillérre szüksége van, glóriaviselés miatt pedig nem mehet betegszabadságra, még bolondnak néznék, ha ezzel állítana be egy orvoshoz, másnap reggel kénytelen dolgozni menni. Csak később érti meg, hogy glóriáját csak azok látják, akik a számtalan bocsánatos bűn egyikét sem követték el legalább hat hónapja, a halálosakról nem is beszélve. Ez az adott kis magyar fürdővárosban elég korlátozott számú látót jelent, gyakorlatilag a beszélni még képtelen csecsszopókra és az ártatlan állatokra korlátozódik.
A glóriásság tényét a tanárnő racionális okokból mindvégig titkolja. Akkor is, amikor kiderül, hogy csodákra képes. Betegeket gyógyít és nyelveken szól, hihetetlen helyzeteket produkál, melyek felbolygatják a kisváros életét. A tömeges hal-öngyilkosság, a turisták szezonon kívüli szokatlan megszaporodása, a város rég áhított, mindaddig számtalan próbafúrással hiába keresett gyógyforrásának hirtelen feltörése és a tanárnő közötti összefüggést csak az egyik városatya, egy, a városka átlag erkölcsi színvonalának megfelelően pénzsóvár orvos ismeri fel, aki ravasz machinációk sorával olyan helyzetet teremt, hogy a tanárnő kénytelen gyógyerőként közreműködni tervei megvalósításában.
A csodatévőre hatalmas, óriási jövedelmet termelő gyógy-turistaipar alapul. Tevékenységét sikerül a nyilvánosság elől teljesen elzárni, úgy, hogy ahhoz csak fizető páciensek juthassanak hozzá. Az úgynevezett Kurzentrumban vakok látóvá válnak, bénák járnak, bőrbetegek megtisztulnak, s mindezt a csodaforrásnak tulajdonítják. A tanárnő, akit az orvos-városatya kezdeményezésére nyugdíjaznak, kisegítő munkásként dolgozik a gyógymedencénél addig, míg képességéről mit sem sejtő közvetlen főnöke a betegeket zavaró hangos éneklés miatt azonnali hatállyal fel nem mond neki. Abban a néhány napban, amikor nem jelenik meg munkahelyén, a Kurzentrum a botrány szélén áll. Aztán a főnököt rúgja ki a sürgősen közbelépő orvos-városatya és minden a régiben megy tovább.
Tudja, hogy nagyon kihasználják, de nem él vissza a helyzettel. Azért nem, mert magány-fóbiája van. Attól fél, hogy élete öncélúvá válik, ha senkinek sem hiányzik, ha senkivel nem beszélhet, mert mindenki siet és mindenkinek megvan a maga baja. A feleslegességtől való rettegésében önmagát osztogatja szét, mint általában az unokájukat ajnározó nagymamák. Már nem nő és már nem munkavállaló. Jótéteményi buzgalma egyrészt „azért még jó vagyok valamire” önigazolási akció, másrész a tudat alatti halálfélelem leplezésére szolgál, mely akkor tört rá, mikor észreveszi a néhai férje sírjának közepén a palánták véletlen összecserélése folytán buján lengő padlizsánokat.
Tanári fizetését korábban, még azelőtt, hogy a két Németország egyesült volna, azzal egészítette ki, hogy nyárra a garázsba költözött, s lakását szétszakított német családoknak adta ki, akik az utazási korlátozások miatt nem találkozhattak német területen, Magyarországra viszont szabadon utazhattak. A német egyesítés miatt ez a jövedelemforrás elapadt, egyre kevesebb a turista, s bár még visszavárja az étterem, ahol a vakáció alatt mosogatást és pogácsasütést vállalt, nyugdíjazása miatt a biztos nyomorgás fenyegetné, ezért jól jön a csodatétellel keresett kevés pénz. A nyomortól való félelme miatt ezt a pénzt az utolsó fillérig tartalékolja. Minden másban is mértékletes életet él.
Férje az l956-os magyar forradalomban esett el, azóta önkéntes ám kényszerű szüzességben él. Egyetlen fia kutatómérnök, Amerikába disszidált. Estéit egyedül tölti otthon, igyekszik értelmiségi életet élni, sokat olvas és nem érti, miért kapta a glóriát. Ha nem látják, kétségbeesetten igyekszik megtalálni az élet értelmét, vagy legalábbis valamiféle elfogadható magyarázatot adni.
A történet misztikus síkján mintegy kémjelentésként tárul a jegyzőkönyvet olvasók elé a tévedésből kiutalt glóriát viselő földi személy és környezetének cselekedetei. A tanárnő amatőr megváltó, a glóriaviselés egy éve alatt akaratlanul messiási megnyilvánulásai vannak, ezt azonban a kisvárosban, ahol minden a pénz körül forog, senki nem ismeri fel. Végül sejtelmesen eltűnik. Csekély vagyonát a város adminisztratív okoskodás révén kisajátítja, melyből az orvos városatya jutalékot kap. A jó elnyeri méltó büntetését és mindenki boldogan él, míg meg nem hal (már csak azért is, mert az élet utáni életben utána a boldogság objektív és szubjektív mérése a tudomány mai állása szerint nem megoldott).