Get Adobe Flash player
English (United Kingdom)Hungarian (formal)

Tűsarok interjú

"Ha már ilyen rosszmájú vagyok"

Bozai Ágota író

 

[2003.05.22. 11:54] KULT&ART, www.tusarok.org

Siófokon él és ír, egyedül neveli két fiát, angolt tanít, a Kurírnál volt tudósító, majd a már szintén megszüntetett Balaton tévénél szerkesztő-riporter. Most pr-os. Második regénye eddig két német kiadást ért meg. A X. Budapesti Könyvfesztiválon dedikálta a Mi az ábra? című harmadik regényét. Ebből az alkalomból találkoztunk vele, hogy kikérdezzük a politikai szatíra hátteréről és a vidéki írónő sorsról.

Miért pont politikai szatírát írsz? Egy nő tollából az ilyesmit felháborítónak találják, és nem is túl népszerű a szingli regények korában.

A Tranzit glória (a második regény) volt az első politikai szatírám. Azért írom, mert nincs más lehetőség, hogy kifejezzem azt, milyen fura urak és sanda intrikák vannak mifelénk is. És a negyedik könyv is az, ami talán jövőre jelenik majd meg Lusta kisasszony címmel. Mikor nem közéleti ingerületből fogok írni, akkor elválik, hogy néz ki ez a dolog, mármint a tisztább, szárazabb irodalom. Az ötödik regénynél eldől.

Minden eddigi írásod a városodban játszódik, helyi lakosok főszereplésével?

Az utóbbi három regényem igen, de a karakterek annyira tipikusak, hogy a német kiadóm (Random House) nem fedezett fel benne semmi helyi színt, szerintük általános érvényűek a regénybeli események. Elértem karrierem csúcsát, mert a helyi könyvesbolt húszcentis betűkkel, három sorban, egy hónappal az esemény előtt írta ki a dedikálásomat, ami azért szúrhatja egyesek szemét, mert talán felismerni vélik magukat a regényeimben. Nem minden alap nélkül és ugyanakkor minden alap nélkül. Vannak fanatikus helyi olvasók, akik összeállítottak egy listát arról, hogy ki kicsoda az eddig megjelent két ilyen könyvemben, de nem sikerült eltalálniuk, csak úgy negyven százalékban.

T: Valakihez kifelé beszélsz a regényből, a Mi az ábra? esetében legalábbis. Ki az?

BÁ: Ez minden regényben más. Ebben az esetben egy újságíró kollégám az illető, akit elüldöztek a városból.

Ilyen események indítanak el az írásban?

Végül is igen, de általánosabb je-lenségeket akartam bemutatni a könyvben. Nevezetesen azt, hogy egy politikus tisztsége nem azon múlik, hogy tisztességes-e, hanem azon, hogyan tudja ezt tálalni, a látszatot a választókkal elhitetni. De minden regényt valami erős vizuális élmény, valós dolog indít el. A Tranzit glória esetében megláttam egy kolléganőmet a déli napsütésben, házilag festett vörös haja filmes szóval beégett, mintha megglóriásodott volna hirtelen. Ráadásul abban az időben készült egy terv a szezon meghosszabbítására, vallási turizmus által. Tudni kell, hogy ezen a környéken nincsenek erre alkalmas kegyhelyek. Innen jött az ötlet, hogy mi lenne, ha tényleg szent lenne a kolléganő, és megindulna a rég áhított hőforrás, és ezt hogyan használnák ki a város előkelői úgy, hogy csak nekik legyen belőle hasznuk. A Mi az ábra? szintén ilyen élménnyel indul. Valóban láttuk, hogy 1999 szilveszterén ez a Főpotentát fedőnevű úriember megkapta a cigányoktól a regényben szereplő kellékeket. Néhány baráttal figyeltük, hogy küszködik a széllel, hogyan nézegeti elégedetten ezt az ördögálarcot, és elgondoltuk, mire lehet jó az neki.

A következő regényednek mi volt az elindítója?

Tanúja voltam tavaly, hogy egy városi előkelőség felesége megsértett egy cigány koldusasszonyt. A szépasszony azt válaszolta neki, miután már kétszer megkéretett és méltóságosnak neveztetett, hogy: hát nem kellett volna olyan sok gyereket szülni, és el lehetne menni dolgozni. A regényhősnőről itt közismert, hogy ő a lajoskomáromi roma holokauszt egyetlen túlélője, akit polgári öntevékenyek belelőttek a gödörbe, de neki hajnaltájt sikerült kimásznia. Akkor volt kilencéves, eljött Siófokra gyalog, és hát azóta sem igazán tért magához, és a regényben nem lehet gyereke. Egy helyi politikusnak és a családjának illene ismernie az embereket, de persze nem kötelező, úgyhogy megtörtént, ami megtörtént, és az asszony elkezdett átkokat szórni, és folytatta, szaporította, pedig a potentátné már messze, háromszáz méterre tűsarkazott. Az átok lényege az volt, hogy ezt a dísznőt ne kívánja meg többé a férje. A végén már az összes helyi hatalmasságot felemlegette, szintén a szexuális életük megcsappanására vonatkozóan. Innen jött az ötlet, hogy mi lenne, ha ebben a városban, mint derült égből, megszűnne minden nemi késztetés.

Mennyire vesznek észre téged a kortárs írók?

Nem nagyon. De nem különösebben érdekel. Nem vagyok tagja az írószövetségnek, és nem dafke, hanem mert nem látom érdemesítő hasznát. A kritika meg, mert nem igazán működik, szintén nem érdekel. Az egyik kritikus még a helyszínt is eltévesztette a Tranzit glóriával kapcsolatban. Annak alapján azonosította Balatonfüredre a helyszínt, hogy a tihanyi apátság jószágkormányzójának a villájáról írok. Pedig a Tihanyi alapítólevélben jelentős déli birtokok is meg vannak már említve. Egyébként ebben a villában jelenleg én lakom. Nagyapám vette a háború után.

Volt már olyan, hogy sikerült aktuálisan is megoldanod valamit?

Siófok jelképét, az 1912-ben épült víztornyot le akarta nyúlni egy helyi vállalkozó-városatya, hogy forgóplaccos kávézót csináljon belőle, és ezt az utolsó pillanatban sikerült megakadályoznom a Műemlékvédelmi Felügyelet segítségével. Hoztak a kérésemre egy határozatot, hogy ideiglenes védelem alá veszik, és ez elég volt ahhoz, hogy ne tudják elkezdeni a beruházást. Eléggé szétbarmolták volna az eredetit. Tudni kell erről a toronyról, hogy Gut Árpád tervezte, aki többek között a haifai egyetemet és számos hidat. Úgy tudom, kivándorolt Izraelbe, ez az egyetlen fennmaradt magyarországi munkája, és ez nem érdekelte a várost. Ha nincs az a regényrészlet, ami megjelent előtte egy újságban is, és ha nincs ez az összefogás, akkor most egy puccos kávézó van ott. Egyébként elég labilis az építmény, úgyhogy nem tudom, statikailag egyáltalán kibírta volna-e az átépítést.

Szóval azt a keveset meg tudom tenni, amit írással meg lehet, de elég korlátozottak a lehetőségek. Az önkormányzati magazinban mint helyi író nem létezem, csak akkor van megemlítve a nevem, amikor sajtópert nyerek ellenük. Összesértődik magukat az urak, ha valótlan állításaik miatt sorra helyreigazítást kérek, amiket már csak azért sem teljesítenek, ezért én beperlem őket, és lazán nyerek.

Te nem nagyon nyomulsz az írói siker érdekében?

Hát, megrendelésre például nem tudnék írni. Egyébként is csak télen írok, amikor reggel sokáig és este korán sötét van. A három fürdővárosi regény kollektív teljesítmény. Ha nem lennének a pletykák, nem jöhettek volna létre. De persze nem lopok, mert ha valaki azt mondja, hogy egy az egyben tőle hallottam és átvettem valamit, azt meghívom egy sörre, vagy inkább egy fagyira, ha nőről van szó.

Miért, nálatok nem söröznek a nők?

A kisvárosokban csak a nagyon vagány nők mernek nyilvános helyen sörözni. Különben elterjed róluk, hogy isznak. Persze rétege válogatja. A felső tíz be se ül a kávéházba. A középosztály nagyon ad arra, hogy milyen hírek terjednek róla. Rólam azt mondják, nincs pénzem ruhát venni, mert nem szoktam színházi estékre kiöltözni. Miközben ők többnyire csak akkor néznek komoly darabot, ha az véletlenül bekerül a zenés bérleti előadások közé.

Hogyan találnak rád mégis a kiadók?

Az első regényemet találomra bevittem az Európa Könyvkiadóhoz. Aztán a kiadó vezetője felhívott, hogy kiadnák. Pont a még nem fizetős autópályán vezettem Pest felé, és amikor nagy nehezen leesett a tantusz, majdnem az árokba hajtottam.

A Tranzit glória nem kellett nekik, de jelentkezett egy német irodalmi ügynökség, és ez már az első tizenkilenc oldal alapján szerződést küldött. Ők ajánlottak magyar kiadót, a Tiszatájt. Még nem volt magyar kiadás, amikor elkezdték fordítani. Voltam kint könyvbemutatón, luxushotelben szállásoltak el, ettől lelkiismeretfurdalásom volt, mert a szoba éjszakánként nagyjából a havi fizetésembe került. A Tranzit glória megjelenik most angolul is. Németből fordították. Magam lektoráltam, és angolból fogják ivritre fordítani. Megjelenéskor menten küldök egy példányt izraeli testvérvárosunk polgármesterének, ha már ilyen rosszmájú nőszemély vagyok.

Karrints ide az eredeti változatér!

Share on facebook

Írónak, műfordítónak lenni életforma, semmihez sem hasonlítható, kíngyönyörűséges állapot. A szöveg megmunkálásához alázat, könnyedség, figyelem és felülemelkedni-tudás kell... felettébb érdekes elegy, egyensúlyi állapota kényes, holtig tanulom asszem. Ezt a folyamatot dokumentálom ezen a felületen.

  • Kollégám, Centi.

  • Könyves énem.

     

     

  • No rain in Spain 

     

  • A Fordító Macskája

     

  • Ide akartunk kilukadni

     

  • Ármin
    Born in 1993

     

  • Ez a kedvenc díványom, ahol (meglepő talán, de) olvasni szoktam.

     

  • Csendélet áramszünetben. Akku még bírja.

     

  • Nagyapám üzleti főkönyve 1938-ból. Leletmentés a padlásról.

     

  • Kedvenc helyem.

     

  • Ablakok egy erdélyi erődtemplomban. Egy sík, és mintha mégsem.

     

  • Ezt látom az íróasztalomtól, nyáron.

     

  • Télen keskeny nyomtávon közlekedek.

     

  • Több fényt!
    (Ez a szemlegeltető kavicskészletem.)

     

  • A móló és egyéb párhuzamosok.

     

  • Úszó szobra nejlonban, alkonyatban.

     

  • Csendélet jégben.

     

  • Bronz halászok. (Mi az ábra?)

     

  • Konyhám.

     

  • Újabb olvasóhely.

     

  • Hal-álom.
    (Boldogult újságíró koromból.)

     

  • Üveggyöngy-játék scannerrel. Karácsonyi képeslap-képem 2006.

     

  • Sárga bögre, görbe bögre.
    (Nem bögrecsárda, csak gyűjtőszenvedély)

     

  • Ólomsárkány régi szilveszterre.

     

  • Áron
    Born in 1990