Get Adobe Flash player
English (United Kingdom)Hungarian (formal)

Mi az ábra?

Mi az ábra?

Magyar Könyvklub, Budapest, 2003

Kisváros néhány évvel a kommunizmus bukása után.

A városka polgármestere, nyerészkedő karrierpolitikus, szilveszter délutánján egy festett műanyag maszkot kap a kellékeket áruló cigányoktól, vigyorgó ördögpofát. Elhatározza, hogy abban éjjel a nép közé vegyül, és kitudakolja, mit gondolnak róla, bő egy évvel a következő választások előtt.

Éjfélkor azonban, a maszk az arcára tapad, levehetetlen, egy középkori legenda és a maszkok természete szerint, merthogy aki olyan álarcot vesz fel, ami kifejezi igazi jellemét, azon az rajta marad. Hiába próbálkozik bármivel, lehetetlen eltávolítani. Hasztlan keresi a magyarázatot is.

Később veszi csak észre, hogy a szarvas álarcon kívül karmai, patája, hosszú farka nőtt, pontosan olyan, mint az ördög a népi elképzelések szerint. Hogy kerüljön így azt emberek szeme elé? Hogyan tudja így folytatni a megélhetését jelentő politizálást? Folytatni tudja-e egyáltalán? Az meg sem fordul a fejében, hogy visszavonuljon, hogy külsejének szerencsétlen változása miatt abba kéne hagyni a politizálást, karrierének vége, le van leplezve, slussz, passz, mehet vissza a kaptafához, csak azt kéne kitalálni, hogyan lehet elintézni méltósággal, feltűnés nélkül, győztesen kikerülve.

A körülmények segítségére voltak. A változásokat ugyanis szabad szemmel nem, csak tükröző felületek, optikai lencsék vagy képfelvevő eszközök segítségével voltak láthatók.

Famulusa, az orvos-városatya segítségével eltitkolja a változást. Valamit azonban ki kell találni, mert közszereplései vannak, és közelednek a választások is, kínos helyzetek adódhatnak.

Adódnak is, mert kezdetben, mikor tapasztalatlan volt, az új helyzethez még nem alkalmazkodott, testével fekete nyomokat hagyott a templom falán, véletlenül videoszalagra vette egy bankjegykiadó automata, egy pap meglátta a visszapillantó tükörben, egy jósnő pedig üveggömbjében, ami miatt a városra zúdult az országos média.

Ez akár baj is lehetett volna, de a polgármesternek és udvartartásának sikerül a saját javukra fordítani az eseményeket, a hátrányból erényt, a kárból üzletet csinálni. A dolgok nyitja a pénz, minél több pénz. A városkában, ami kedvelt üdülőhely, még a kommunizmus utolsó, lazább éveiben megindult a hajsza a pénz után. Mindenki gazdag akart lenni, lehetőleg minél hamarabb és minél nagyobb mértékben. Szinte senki sem volt kivétel, addig tisztes emberek, munkások, értelmiségiek vetkőztek ki magukból a vagyonért. Eszközökben addig sem voltak válogatósak, a korrupció, a tisztességtelen üzleti magatartás bocsánatos bűnnek számított, s az ördöggel is cimboráltak volna, ha gazdagodásban legyőzhettek konkurens másokat. Nem is tudták, hogy az ördöggel cimboráltak.

A politika is üzlet, egyesek a pénz hatalmáért indulnak a választáson, akad olyan is, aki anyagi előnyök juttatásával, borral, zsemlével-tejjel, kocsideréknyi fával szerzi meg a szavazók kegyét. Minden szentnek maga felé hajlik a keze, kivéve a begipszelt kezűeket, azokat is csak maximum hat hétig, míg a gipszet le nem veszik.

Zajlik az élet.

A kis fürdőváros mindig is arra ácsingózott, hogy meghosszabbodjék a szezon, hogy ne csak a nyári hat hétben forogjon az idegen, jöjjenek tavasszal, ősszel, télen is. Ennek megvalósulását a meleg víztől várták, holott a város közvetlen környékén ilyen sosem volt.

Elhatározták, hogy megvesznek egy, a várostól 15 kilométerre fekvő hőforrást, meg is vették, annak vizét csővezetéken szerették volna a városba vinni. Az irdatlan nagy beruházás felemésztette volna a város két teljes évi költségvetését, ráadásul gazdaságtalan és ésszerűtlen volt, de a polgármester politikai okokból nagyon erőltette.

Éppen kapóra jött az ördög.

Nem tussolták el a botrányt, mikor nyilvánvalóvá váltak jelenlétének jelei, nem mondták, hogy ilyen nincs, lebegtették a témát, lassan szivárogtatták ki a híreket, olyan lassan, hogy közben összeállhasson a marketingterv. Ezoterikus meditációs- és tréningközpontot és labirintust hoztak létre, ahol az ördög rendszeresen megjelent, tükörfalon keresztül, természetesen. A világ minden részéről jöttek spiritiszták, okkultisták és egyszerű kíváncsiskodók.

Nyárra kibérelték a város határában lévő természetvédelmi területet a mezőgazdász-városatyától, bár nem akarta adni, de megzsarolták, hogy különben nyilvánosságra hozzák, hány milliós vadkárt téríttetett meg magának törvénytelenül a műveletlen területre.

Ott kint, a hegyoldalban fogadták a tömeget, mert már nem férnek el a városban. A halászati vállalattól olcsón kibérlik az ott lévő halastavakat is, a sátánvárókat sült hallal etetik, a pék-városatya kenyeret szállít, ő nyerte meg a koncessziót, a kocsmáros-városatya lacikonyhát nyit.

Az ördög menetrendszerűen megjelenik a szemközti dombon, távcsővel látható.

A nézőtér-hegyoldalt később két részre kell osztani, betonfallal, mint a stadionokban, mert nem csak sátánisták jönnek, hanem szektás fiatalok is, őket sem szabad kizárni a vevőkörből, a világvégét várják, imádkoznak, énekelnek, tiszta fehérben, amazok feketében, időnként összecsapnak.

Szigorú biztonsági intézkedések kellenek, nemcsak a verekedések megfékezésére, hanem azért is, nehogy valakinek eszébe jusson távcső nélkül nézni az ördögöt, vagy átszökni az ördög dombjára.

Még a hittudományi egyetemek is szerveznek tanulmányi kirándulásokat a gonosz ikonográfiájának és természetének megismerésére, utána helyben lelkigyakorlatot kell tartsanak.

Nagyon magas áron fakultatív programként, kizárólag nőknek, hetente egyszer, este, sötétben boszorkányszombat tartatik, melyre, mint kötelező kellék, kizárólag a kereskedő-városatya által forgalmazott seprűk és testkenőcsök és vihetők be.

Mindenki jól jár. A város összes kereskedelmi szálláshelye hónapokkal előre le van foglalva, a szokásos ár többszöröséért természetesen. Virágzik a souvenir-ipar: mindenféle ördögös bizsut kapni. Tenyérjósok, kártyavetők, egyéb kóklerek lepik el a várost, a szokásos iparűzési adó hétszeresét vetik ki rájuk, de fizetnek, még nagy összegnyi csúszópénzeket is adnak az egészet menedzselő orvos-városatyának.

Minden városatya megszedi magát. A polgárok nagy része is. Soha senki még olyan jól nem élt, mint az ő uralma alatt. A vagyonosodás érdekében természetesen a polgárok a polgármesterre ruházzák szabadságjogaik egy részét, a remélt demokrációból fokozatosan a legvadabb diktatúra lesz, rosszabb, mint az előző rendszer, ezt azonban senki sem veszi észre, míg pénze mint a pelyva, eszébe sem jut kritizálni.

Imádják vezérüket, bár nem láthatják sokat, sőt alig, nem jelenik meg, azt mondja dolgozik, a népért dolgozik, nincs ideje közszerepelni.

Idejét kitöltik a rendszeres jelenések és az, hogy úgy taktikázzon, hogy senki le ne leplezze őt. Mindenkit, aki azonosíthatná őt az ördöggel, eltetet láb alól, akit nem fizikailag, azt gazdasági és egyéb módszerekkel: ellenségeinek fenyegető tartalmú ördögportré-képeslapokat küld, ettől egyikük infarktust kap és meghal.

Minden jóban van valami rossz is – mondják a pesszimisták, s azt is, hogy ahol az istennek templomot emelnek, kápolnát gunnyaszt hozzá az ördög. Szóval a csoda egyszer csak véget ér. Nem tudni, mi okozza, de egy csapásra eltűnik minden, ami a polgármester szarvasodása óta eltelt egy évben létrejött. Eltűnik maga a polgármester is, mintha a föld nyelte volna el.

Share on facebook

Being a writer and literary translator is a style of living, an unmatchable, pestilent and pleasant condition. Processing texts requires humility, fluency, unconstraint, intentness and an overmounting sense - that's a remarkable composition with an exquisite equilibrium I live and learn. This process of studies is documented here.

  • Kollégám, Centi.

  • Könyves énem.

     

     

  • No rain in Spain 

     

  • A Fordító Macskája

     

  • Ide akartunk kilukadni